Miért nem figyelsz, Móricka? Avagy személynevek a viccekben – Interjú Takács Judit nyelvésszel 2.

Folytatjuk Takács Judit nyelvésszel készített, a viccekben előforduló tulajdonnevekről szóló interjúnkat, amelynek első része itt olvasható.

Vannak olyan keresztnevek, amelyek tipikusan előfordulnak viccekben? Ha igen,
vajon miért éppen ezek?

A keresztnevek nagyobb számban és nagyobb változatosságban is jelennek meg, mint a családnevek [utóbbiakról lásd előző cikkünket]. Pl.

Találkozik két régi barát:
– Béla, te meg sem kérdezed, hogy megy sorom?
– Mondd, Jenő, hogy megy sorod?
– Ah, ne is kérdezd…

Korábbi (nyelvjárási korpuszon végzett) vizsgálataim azt az eredményt hozták, hogy a jelentésváltozás a személynevek körében a férfineveket nagyobb számban érinti: több férfinév válik közszóvá a magyar nyelvjárásokban és a szlengben is, mint női név, sőt ezt a tendenciát amerikai angolból és finnből vett példák is alátámasztják. Ugyanezt láthatjuk a viccekben is: háromszor annyi férfinév (különböző változatokban) jelenik meg a viccekben, mint női. Leggyakoribbak ezek közül (zárójelben az előfordulások száma): Pistike (108), Petike (41), Gazsi (38), Pisti (30), Móricka (27), Arisztid (23), Peti (16), Tasziló (12), Döncike (9), Béla (6), Ábel (6), Pista (4).

A korpuszomban a leggyakoribb női név (kislányra vonatkozó jelentéssel) az Évike (17), pl.

Évike egy játék babáért könyörög, de anyja hajthatatlan. Elrángatja kislányát a kirakat elől, és a villamosmegállóba mennek. Ott tovább pityereg a kislány, és amikor látja, hogy nem használ, megszólal:
– Anyu, ha nem veszed meg nekem azt a babát, a villamoson nagyinak foglak szólítani.

Takács Judit, az Eszterházy Károly
Katolikus Egyetem nyelvésze

Mindenki hallott már „Arisztid és Tasziló” vicceket, de sokan nem is ismerik
máshonnan ezeket a neveket, annyira ritkák. Miért éppen ezek kerültek a viccekbe?

Ezek a nevek manapság valóban ritkák, sőt valójában soha nem is voltak igazán gyakoriak. A 18–19. században az Arisztid, Tasziló, Ubul, Zénó; Adél, Eulália, Kunigunda nevek leginkább az arisztokraták körében voltak divatosak, s emiatt váltak a felsőbb társadalmi rétegekhez való tartozás kifejezésére alkalmassá. Ezek a nevek hamar megjelentek a viccekben, tréfákban is, a 20. század humoristái már kedvtelve használták őket az arisztokrácia nevetségessé tételére, hiszen lélektani tény, hogy ami nem megszokott, ritka vagy különleges, az eleinte nevetséges is.

A kép forrása: Borsszem Jankó 71/24: 5. (1938)

Ezek közül valóban az Arisztid és a Tasziló a legismertebb, pl. az alábbi viccekben is ez szerepel,

Arisztid felhívja telefonon Taszilót, és amikor a szám jelentkezik, megkérdi:
– 111-111 beszél kérem?
– Nem – feleli Tasziló. – Itt a 11-11-11 beszél.
– Oppardon – mondja Arisztid. Akkor téves, bocsánatot kérek, hogy hiába fárasztottam.
– Nem tesz semmit – feleli udvariasan Tasziló. – Úgyis csengett a telefon.

Arisztokratákat kigúnyoló viccekben szép számmal találunk más, körükben korábban divatos, de egyébként ritka keresztnevet, pl.

Edömér gróf búslakodik a kaszinóban.
– Na mi a baj? – kérdi tőle Tasziló.
– Tegnap szült a feleségem, de a gyerek nem több másfél kilónál.
– Nem olyan nagy baj az barátom, hiszen az én apám is másfél kilóval született!
– És mondd kérlek, életben maradt az öregúr?

A Móric nem gyakori utónév. Mi motiválja ma mégis, illetve mi motiválhatta
annak idején a Móricka név megjelenését a viccekben?

A Mór és a Móric általában nem számít gyakori utónévnek, de a 19. században a zsidók között igen gyakorinak, némely településen a leggyakoribbnak számított, így alkalmassá vált arra, hogy csoportra utaló típusnévi használatban sztereotípiává váljon. Érdekes, hogy a viccekben a felnőtt zsidó férfit ennek ellenére sem ezzel a névvel, hanem családnévvel említik (Kohn, Grün). A Móricka elnevezés (és sosem a Móric!) kimondottan a vásott zsidó kisfiú sztereotip elnevezése lett, pl.

A tanító néni számtanórán megkérdezi Mórická-tól:
– Móricka, ha apukád 40 éves, anyukád meg 35, összesen hány éve élnek?
– 70 – válaszolja Móricka.
– Gondolkozz, Móricka!
– Akkor is 70.
– És miért? – kérdi a tanító néni.
– Mert anyu mindig letagad 5 évet.

A Pistike- és Móricka-viccekben is becézik a szereplőt. Ennek mi lehet az oka?

Az alapnévvel vagy gyakoribb alakváltozattal (pl. István, Pista) idősebbre vagy felnőttre, míg a kicsinyítő képzőt tartalmazó alakkal fiatalabbra vagy gyerekre utalunk. Ezt néha a szövegkörnyezet is megerősíti. Például az alábbi viccben Pistike a kisfiú neve, de a szereplő érettségi előtt állva már Pista-ként szerepel:

Pistike, vagyis most már Pista lázasan tanulja a szóbeli érettségi tételeket. Egy nappal az érettségi vizsga előtt riadtan konstatálja, hogy a történelemtételekre nem maradt ideje. „Mentsük, ami menthető!” alapon egy tételt azért megtanul, mégpedig a 13-as számút. Ettől rögtön elmúlik a félelme. Másnap, amikor a 8-as számú történelemtételt húzza, egy hirtelen mozdulattal visszadugja a többi közé.
– Nana, fiatalember, mit művel? Hányas tételt húzta?
– A 13-ast, de szörnyen babonás vagyok, ezért ijedtemben visszadobtam.
– Ilyen nincs! Tessék, mondja csak el a 13-as tételt!
Pista jelesre vizsgázott.

A Pistike- és a Móricka-viccekben a szülőkre utalás is egyértelművé teszi, hogy ezekben gyerekről van szó, pl.: 

Pistike megkérdi a papájától:
− Apuci, van az Istennek felesége?
− Dehogy van, hiszen akkor nem lenne mindenható!

A gyakrabban előforduló nevek mintát nyújtanak a vicc sémájának kialakításához és működtetéshez. Az új neveknek a beemeléséhez a gyakori, sztereotipikussá vált elemek lesznek a mintái, vagyis ezek is becézett alakban jelennek meg:

− Ejnye, Danika! Hát mi lesz így belőled, ha folyton hazudozol?
− Politikus.

Jancsikára mindig panaszkodnak, akárhányszor érte megy az édesanyja az óvodába. Mivel a szép szó nem használ, anyuka elhatározza, hogy ráijeszt a kisfiára.
− Ha ilyen rossz leszel, elcseréllek egy jó gyerekre!
− Az nem fog menni! – feleli a kisfiú.
− Miért?
− Ki az a hülye, aki jó gyereket ad egy rosszért?

Legközelebb tehát ha egy viccben személynévvel találkozunk, tudhatjuk, hogy az ott megjelenő név többet árul el viselőjéről, mint azt korábban gondolhattuk, s mindemellett árulkodik a névhasználó, a viccet létrehozó közösség szociokulturális vélekedéseiről, sztereotípiáiról. Cikkünket a szerkesztőség kedvenc viccével zárjuk.

A nyelvtantanár kérdezi Mórickát:
- Milyen időben vannak ezek az igék: én fázom, te fázol, ő fázik.
Móricka felel:
- Hideg időben.